"a közterületeken elkövetett jogsértések visszaszorítására készített programok megvalósításnak támogatására" pályázat
Kaposvár közel hetvenezer állampolgárnak az otthona. Az Önkormányzat számára fontos, hogy biztonságos, élhető lakókörnyezetet teremtsen az itt élőknek és a Kaposvárra látogatóknak.
Ennek érdekében 2003. decemberében megalkotásra és elfogadásra került a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepciója.
Alapvető célként került meghatározásra, hogy a bűnmegelőzésben és a bűnüldözésben részt vevő szervezetek között hatékony együttműködés alakuljon ki és valósuljon meg.
Az Önkormányzat minden lehetőséget kihasznál, amivel a közbiztonságot megítélésén javítani lehet. Ennek keretében a meghirdetésre kerülő közbiztonsági pályázatokon rendszeresen részt vesz az együttműködő partnereivel.
2007 tavaszán hirdette meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium pályázatát, melynek címe a "közterületen elkövetett jogsértések visszaszorítására készített pályázatok megvalósításának támogatása" volt.
A közbiztonság fenntartása érdekében a pályázat keretében az Önkormányzat az alábbi szervezetekkel vette fel a kapcsolatot:
Kaposvári Rendőrkapitányság,
Kaposvári Kistérségi Polgárőr Egyesület,
Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség,
Kaposvár Város Közbiztonságáért Alapítvány,
Kapos Televízió és Rádió Kht.
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata - a szükséges önerő biztosításával - az együttműködő partnereivel együtt benyújtott pályázatával 7.000.000. forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott.
felhasználása:
2 db sárga ledes villogó
3db R-tanú kamera,
digitális kamera
rendőrség túlóradíja
figyelemfelkeltő kiadvány
polgárőrség támogatása
Az Önkormányzat a közbiztonság további javulását várja a fejlesztésektől és a jövőben is részt vesz a hasonló tárgykörű pályázatokon.