Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. közös pályázatán 39.698.000 forint támogatást nyert az illegális hulladéklerakók felszámolására.
A pénzből 15 helyszín megtisztítását végzik el a szakemberek. A helyszínekre konténeres autók érkeznek, majd géppel illetve kézi erővel történő rakodás után a közszolgáltató által üzemeltetett hulladékkezelő központban kezelik, majd végső esetben lerakással ártalmatlanítják a hulladékot.
Az ITM által elindított Tisztítsuk meg az Országot-projektben nem csak nagy állami cégek, gazdálkodó, civil és egyházi szervezetek vettek, vesznek részt, hanem városok, községek is. Kaposvár a legnagyobbak egyike a programban, a somogyi megyeszékhely az elsők között kapcsolódott be az ország megtisztításába. A város évek óta harcol az illegális szemetelők ellen, a lerakók felszámolására éves szinten 30-50 millió forintot költenek.
Mindezt annak ellenére, hogy a hulladékudvarban vagy az inert lerakóban ingyenesen leadható a veszélyes, illetve építési-bontási hulladék, a kommunális hulladék szállítási díja az egyik legalacsonyabb az országban, működik a szelektívhulladék- és a zöldhulladékgyűjtés, és hamarosan megkezdődik a használt sütőolaj begyűjtése is. 2021 januárjától ráadásul 500 kilóról, egy tonnára emelték az építési törmelékek ingyenes beszállítását a kaposvári hulladéklerakó telepre. Ez az intézkedés is azt a célt szolgálja, hogy a bontott tégla, a beton és minden egyéb építési törmelék ne az út szélén landoljon, hanem rendezett körülmények között kerüljön a hulladéklerakóba
A Tisztítsuk meg a Kaposvárt projekt keretében az alábbi helyszíneken számolják fel a jogellenesen elhelyezett hulladéklerakókat: