75%-OS KÉSZÜLTSÉGBEN A SÁÉV TELEP INFRASTRUKTÚRA-FEJLESZTÉSI MUNKÁI

Amint az időjárás engedte, tavasszal folytatódtak a felújítási munkák a SÁÉV telepen. A közel 493 millió forint, 100 százalékos európai uniós vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló beruházásnak köszönhetően korszerűbbé és biztonságosabbá válnak a Közép-északnyugati Iparterület útjai és közművei.

Gőzerővel folytatódnak az idén a projekt infrastruktúra-fejlesztési munkái. A kivitelezők elkészültek az ivóvíz-, szennyvíz-, és csapadékvíz-elvezetési közművekkel, így végre megkezdődhetett az összesen 1342 méter hosszú útszakasz felújítása is. A telepre fő közlekedési útja új aszfalt kopóréteget kap, míg négy, kisebb terhelésnek kitett utat úgynevezett georácsos megerősítést követően térkő burkolattal látnak el.

A „Kaposvár, Közép-észak-nyugati iparterületének gazdaságélénkítő infrastruktúra fejlesztése” elnevezésű, TOP-6.1.1-15-KA1-2016-00001 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ kérhető:
Mágó Armand kommunikációs tanácsadó
tel: 82/501-539, e-mail: sajto@kaposvar.hu

2018. 05. 30.

FOLYAMATBAN VAN A SÁÉV TELEP KÖZMŰVESÍTÉSE

A közel 493 millió forint, 100 százalékos európai uniós vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló beruházás egyik része a SÁÉV telephez vezető út közművesítése valamint az aszfaltburkolat megerősítése.

A kivitelezők jelenleg az aszfaltburkolat felmarását, illetve az ivóvíz-, szennyvíz-, és csapadékvíz-elvezetési közművek felújítását végzik.

A „Kaposvár, Közép-észak-nyugati iparterületének gazdaságélénkítő infrastruktúra fejlesztése” elnevezésű, TOP-6.1.1-15-KA1-2016-00001 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ kérhető:
Mágó Armand kommunikációs tanácsadó
tel: 82/501-539, e-mail: sajto@kaposvar.hu

2017. 10. 14.

MEGÚJUL A SÁÉV TELEP INFRASTRUKTÚRÁJA

492,95 millió forint, 100 százalékos európai uniós vissza nem térítendő támogatásból 2017 év végére megújulnak a Közép-északnyugati Iparterület útjai és közművei. A Kaposváron SÁÉV telepként közismert területen összesen 1342 méter hosszú közlekedési infrastruktúrát korszerűsítenek, közvilágítást építenek ki, de nem marad el a víz- és csapadékvíz hálózat felújítása sem.

Kaposvár városnak, egyrészt, mint megyeszékhelynek, másrészt, mint a Dél-Dunántúl egyik súlyponti városának évek óta törekvése, egy olyan iparterületi infrastruktúra megteremtése, amely egyrészt segíti, erősíti a helyi vállalkozások működését, másrészt vonzóvá teszi Kaposvárt olyan ipari beruházások számára, melyek a telephely szükségletet igényelnek. A város jelenleg négy iparterülettel rendelkezik (Észak-nyugati, Közép-észak- nyugati, Keleti- és Videoton ipari park). Ezek egyike, a Közép- Észak-nyugati iparterület az úgynevezett SÁÉV telep, mely már az 1970-és évektől jelentős szerepet játszik Kaposvár iparának életében. A SÁÉV – az akkori építőipari vállalat – megszűnésével is megmaradt iparterületi funkciója (jelenleg 12 vállalkozás működik itt), ám út- és közműellátottsága elavult.

Jelen projekt ennek az elavult infrastruktúrának a fejlesztéseit érinti. Megújul a telep teljes úthálózata, összesen 1342 méter hosszon. A telep fő gerincét jelentő, jelenleg aszfaltburkolatos út új aszfalt kopóréteget, míg a másik négy, kisebb terhelésnek kitett út úgynevezett georácsos megerősítést követően térkő burkolatot kap. Nem maradnak el természetesen a szegélyezési munkálatok sem, továbbá megoldják a csapadékvíz megfelelő elvezetését is.

Az önkormányzati tulajdonú iparterületi úthálózaton jelenleg nem megoldott a közvilágítás, emiatt egy új, 0,4 kV-os földkábeles közvilágítási hálózatot is kiépítenek, melyet integrálnak a városi hálózatba. Megújul a majd 50 éves ivóvíz, illetve a csatornahálózat is. Úgynevezett körvezetékes ivóvízhálózat épül, mely a városi hálózatra kétoldali becsatlakozással kerül megoldásra: az egyik csatlakozási pont a Kanizsai u-ban lévő vízvezetékhez, a másik az iparterület északi részéről keletre, a Szondi u. vonalában húzódó meglevő vízvezetéken kerül kialakításra.

A régi szennyvízelvezető rendszer műszaki állapota már nem alkalmas a feladat ellátására, ezért teljesen új gravitációs szennyvízelvezető csatornák épülnek. A területen keletkező szennyvíz a tervezett szennyvízcsatorna hálózatban kerül összegyűjtésre, és gravitációs úton a városi szennyvízcsatorna hálózatba, majd a kaposvári szennyvíztisztító telepre jut, ahol teljes körű szennyvíztisztítás folyik.

A munkálatok elkészülte után egyértelműen könnyebbé válik az iparterülten dolgozó cégek telephelyeinek biztonságos megközelítése, a korszerű környezet kialakításával egyértelműen javul a területen dolgozók, vagy áthaladók komfort- és biztonságérzete.

Olyan, a XXI. század elvárásainak megfelelő, vonzó iparterületi infrastruktúra készül el, mely még vonzóbbá teheti Kaposvárt olyan vállalkozások számára, melyek a Dél-Dunántúlon szándékoznak telephelyet létesíteni.

A „Kaposvár, Közép-észak-nyugati iparterületének gazdaságélénkítő infrastruktúra fejlesztése” elnevezésű, TOP-6.1.1-15-KA1-2016-00001 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ kérhető:
Mágó Armand kommunikációs tanácsadó
tel: 82/501-539, e-mail: sajto@kaposvar.hu

2017. 03. 30.