BEFEJEZŐDÖTT A BÉKE UTCAI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSA

Befejeződtek a felújítások a Béke u. 31. szám alatti orvosi rendelő épületében. A 60 millió forintos európai uniós támogatással megvalósuló beruházáshoz a város további 1,1 millióval járult hozzá, így az 1980-as években emelt épület hamarosan végre méltó otthona lesz az itt dolgozó kilenc egészségügyi szolgáltatónak.

Az épület belsejét teljes körűen felújították, a korszerűtlen nyílászárókat kicserélték. Lehetőség nyílt személyzeti öltöző-, WC-, mosdó-, zuhanyzóhelyiségek, orvos és beteg személyes elbeszélgetésére szolgáló szoba kialakítására, a helyiségek új burkolatot kaptak, és természetesen a festés sem maradt el. A betegek részére fenntartott vécék és mosdók teljes felújítást kaptak. Kicserélték a teljes elektromos hálózatot, de teljes egészében újraépítették a fűtés-, víz- és szennyvízvezetéki hálózatot is. A felújítás során megvalósult a teljes akadálymentesítés, az emeleten lévő rendelők megközelíthetőségének érdekében lift épült, sőt, két akadálymentes vizesblokkot is kialakítottak.
A Béke utcai ellátási körzet lakónépessége mintegy négyezer fő, az iskolafogászati ellátásban érintett gyermeklétszám pedig további nyolcezer. A kaposvári köznevelési intézményeken túl Bodrog, Szenna és Kaposszerdahely községek gyermekintézményeinek ellátása is ennek a körzetnek a feladata. A rendelés még az Ezredév utcában folyik. Az egy felnőtt háziorvos, két házi gyermekorvos, négy iskola-fogorvos, két területi védőnő, 7 fő asszisztencia, valamint természetesen a betegek várhatóan januárban vehetik majd ténylegesen birtokba a korszerű rendelőt.

„A Béke utcai orvosi rendelő épületének felújítása” (DDOP-3.1.3.G-14-2014-0103) elnevezésű projekt a Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

2015. 11. 30.

 

GŐZERŐVEL FOLYIK A BÉKE UTCAI ORVOSI RENDELŐ KORSZERŰSÍTÉSE

Megkezdődtek a felújítások a Béke u. 31. szám alatti orvosi rendelő épületében. A 60 millió forintos európai uniós támogatással megvalósuló beruházáshoz a város további 1,1 millióval járul hozzá, így az 1980-as években épült épület október végére méltó otthona lesz kilenc egészségügyi szolgáltatónak.

Az ellátási körzet lakónépessége mintegy négyezer fő, az iskolafogászati ellátásban érintett gyermeklétszám pedig további nyolcezer. A kaposvári köznevelési intézményeken túl Bodrog, Szenna és Kaposszerdahely községek gyermekintézményeinek ellátása is itt történik.
Az épület belsejét teljes körűen felújítják: új burkolatot kapnak a helyiségek, és természetesen a festés sem marad el, ezek során megvalósul az akadálymentesítés a vakok és gyengén látók tájékozódásának elősegítése érdekében. A korszerűtlen nyílászárókat kicserélik, a váró- és rendelő helyiségek átalakításával lehetőség nyílik személyzeti öltöző-, WC-, mosdó-, zuhanyzó helyiségek és intimszoba kialakítására. A betegek részére fenntartott WC –k és mosdók teljes felújítást kapnak. A teljes elektromos hálózat, a víz- és szennyvízvezetéki hálózat, a fűtés- és a használati meleg víz hálózat és azok berendezési tárgyai leszerelésre, a vezetékrendszer elbontásra kerül, helyükre új rendszert építenek ki. Megvalósul az épület teljes akadálymentesítése, az emeleten lévő rendelők akadálymentes megközelíthetőségének érdekében lift épül, sőt, két akadálymentes vizesblokkot is kialakítanak. A kivitelezési munkák tervezetten október végére fejeződnek be.

Felújítás a Béke utcai orvosi rendelőben

Felújítás a Béke utcai orvosi rendelőben

Felújítás a Béke utcai orvosi rendelőben

Felújítás a Béke utcai orvosi rendelőben

Felújítás a Béke utcai orvosi rendelőben


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

2015. 08. 07.

 

KORSZERŰSÍTIK A BÉKE UTCAI ORVOSI RENDELŐT

60 millió forintos európai uniós támogatással október végére megújul Kaposvár Béke utcai orvosi körzetének rendelője. Az 1980-as években épült épületben összesen kilenc egészségügyi szolgáltató érintett: egy felnőtt háziorvos, két házi gyermekorvos, négy iskola-fogorvos, két területi védőnő, valamint 7 fő asszisztencia.

A 80-as években épült épületen korábban már végeztek kisebb javításokat, azonban ezek egyike sem irányult korszerűsítésre. Most 61,1 millió forintból újul meg, ebből 60 millió forint az európai uniós támogatás.

A Béke utcai rendelőn túl felújítják még a Rét utcait is, így összesen 165,7 millió forintból, 60-60 milliós uniós támogatással idén két rendelő válik korszerűvé. A munkák július 20-án kezdődnek, a tervek szerint december elején költözhetnek majd vissza az orvosok. A felújítás alatt a betegek ellátása az Ezredév utcai rendelőben biztosított

A Béke utcai orvosi rendelő a felújítás előtt

A Béke utcai orvosi rendelő a felújítás előtt

A Béke utcai orvosi rendelő a felújítás előtt


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

2015. 06. 22.