BEFEJEZŐDTEK A FELÚJÍTÁSOK A PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODÁBAN ÉS TAGINTÉZMÉNYÉBEN

85 millió forint, 100 százalékos, európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból megújult a Petőfi Sándor Utcai Központi Óvoda, illetve annak tagintézménye, a Búzavirág utcai ovi.

A Petőfi Sándor Utcai Központi Óvodában kicserélték a közlekedőkben és a lépcsőházakban található több mint 40 éves fémszerkezetű nyílászárókat, valamint a két ételliftet. A bejáratot akadálymentesítették, és udvari gyermekmosdókat alakítottak ki. A játszóudvar új térburkolatot kapott, a homokozókat árnyékolóval látták és játéktárolót is építettek.

A Búzavirág tagóvodában a járdák az udvari szilárd burkolatok és a füves játszóterületek, fejújítása történt meg, valamint a beépített mozgásfejlesztő és udvari eszközök, telepített játszóeszközök cseréje valósult meg a projekt keretében.

A projekt keretében óvodai bútorok beszerzése is megvalósult.

A „Petőfi Sándor Központi Óvodának a tagintézményeinek fejlesztése” elnevezésű, TOP-6.2.1-15-KA1-2016-00004 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ kérhető:
Mágó Armand kommunikációs tanácsadó
tel: 82/501-539, e-mail: sajto@kaposvar.hu

2018. 06. 28.

HAMAROSAN BEFEJEZŐDNEK A PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA ÉS TAGINTÉZMÉNYE FEJLESZTÉSEI

Hamarosan befejeződnek a felújítások a Petőfi Sándor Központi Óvodában és tagintézményében, a Búzavirág utcai oviban. A beruházások 85 millió forintból, 100 százalékos, európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból valósulnak meg.

A Petőfi utcai központi oviban már kicserélték a nyílászárókat, a bejáratot akadálymentesítették, kicserélték a 2 db ételliftet, de már a mosdókat is átalakították. Megújult a játszóudvar, az aszfaltburkolat, a homokozó is, folyik a kültéri játszóeszközök telepítése.

A Búzavirág tagóvodában még folyik a térburkolat felújítása, akadálymentes parkoló létesítése, és a kültéri játszóeszközök cseréjére is eztán kerül sor. A beltéri eszközök beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás még nem zárult le. Ennek lezajlását követően valósul majd meg az elhasználódott bútorzat cseréje (128 db szék, 14 db asztal), valamint az informatikai eszközök bővítése a központi óvodában és annak tagóvodájában.

A „Petőfi Sándor Központi Óvodának a tagintézményeinek fejlesztése” elnevezésű, TOP-6.2.1-15-KA1-2016-00004 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ kérhető:
Mágó Armand kommunikációs tanácsadó
tel: 82/501-539, e-mail: sajto@kaposvar.hu

2018. 06. 08.

MEGÚJUL KAPOSVÁR ÖSSZES ÓVODÁJA

– Idén megkezdjük óvodáink felújítását, a Németh István Program keretében valamennyi intézményünket korszerűsítjük, ezzel is segítve az azokban zajló oktatói-nevelői munkát – jelentette be pénteken a Petőfi Sándor Központi Óvodában tett látogatásán Szita Károly.

Kaposvár polgármestere elmondta: - Összesen 19 óvodánkban, s ezzel csaknem 2000 kisgyermek, illetve pedagógusaik, dadusaik számára tesszük komfortosabbá az ott töltött időt. Az épületek egy részénél főként energia-megtakarítást eredményező beruházások zajlanak majd, új nyílászárók, ajtók és ablakok váltják majd a régi, korszerűtlen elemeket. Ahol kell, szigetelünk, vizesblokkokat újítunk meg, új bútorokat, székeket vásárolunk, s több helyen az udvart is rendbe tesszük. Új játékokat telepítünk, és udvari mosdókat építünk, hogy a kinti foglalkozások közben ne kelljen egy-egy gyermeknek emiatt bemennie az oviba.

- Ma már szintén elvárás, hogy valamennyi középületünk, intézményünk akadálymentes legyen, a beruházás révén ezen a területen is előrébb tudunk lépni. A tervek szerint a felújításokhoz összesen két nyári szünet elég lesz. Bízom benne, hogy az átfogó fejlesztés valamennyi óvodánkban érzékelhető javulást eredményez, s ezek nyertesei az oda járó gyerekek és az intézményekben dolgozó óvónők és dadák lesznek, akik megérdemlik, hogy még korszerűbb körülmények között nevelhessék gyermekeinket és unokáinkat. Ezúton is köszönöm áldozatos, odaadó munkájukat!

Kaposvár Megyei Jogú Város TOP-6.2.1-15 konstrukció keretében benyújtott projektjei a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 100 % vissza nem térítendő támogatásból valósulnak meg.

További információ kérhető:
Mágó Armand kommunikációs tanácsadó
tel: 82/501-539, e-mail: sajto@kaposvar.hu

2017. 05. 22.

FEJLESZTIK A PETŐFI UTCAI KÖZPONTI ÓVODÁT ÉS TAGINTÉZMÉNYEIT

85 millió forint 100 százalékos, európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból 2018. nyarának végére megújul a Petőfi Sándor Központi Óvoda, valamint a Búzavirág utcai tagintézménye. A TOP-6.2.1-15-KA1 kódszámú „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” című felhívásra benyújtott TOP-6.2.1-15-KA1-2016-00004 azonosítószámú, a „Petőfi Sándor Központi Óvodának és telephelyeinek fejlesztése” elnevezésű konstrukció keretében megvalósuló beruházással Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra történő visszatérését kívánja segíteni.

Kaposvár Megyei Jogú Város 6 központi óvodát üzemeltet 19 telephelyen összesen 2075 férőhellyel. Jelen pályázat a Kaposvári Petőfi Sándor Utcai Központi Óvoda, illetve tagintézménye, a Búzavirág Utcai Tagóvodája infrastrukturális fejlesztését célozza meg. Örömteli hír, hogy a felújítási munkák mellett mindkét intézmény új eszközökhöz, felszerelésekhez is jut: elavult, elhasználódott állapotú bútoraikat újakra cserélik, informatikai eszközöket vásárolnak, valamint udvari játszóeszközöket vásárolnak a kicsiknek.

A 220 férőhelyes Petőfi Sándor Központi Óvoda épülete hagyományos építési technológiával készült. Az állandó tartózkodási célú helyiségek nyílászáróit az elmúlt évek során korszerű ablakokra cserélték, ám a közlekedőkben és lépcsőházakban még mindig az eredeti, több, mint 40 éves, fémszerkezetű nyílászárók találhatók. Két ételliftje is elhasználódott már, cseréjük szükséges.

Az épület mellett 20 éve kialakított, a közlekedésre nevelés gyakorlati megvalósítását szolgáló KRESZ-pálya az udvarral együtt felújításra szorul, valamint szükségessé vált egy udvari vizesblokk és játéktároló kialakítása is. Jelen beruházás során a fémszerkezetű nyílászárókat korszerű, hőszigetelt nyílászárókra cserélik, akadálymentesítik a bejáratot, kicserélik a két ételliftet, udvari gyermekmosdókat alakítanak ki. Felújítják a játszóudvar térburkolatát is, a homokozókat árnyékolókkal látják el, emellett játéktárolót is építenek.

A kaposváriak körében csak „Jurta ovi” néven emlegetett, 165 gyermek ellátására alkalmas Búzavirág Utcai Tagóvoda alaprajzi szerkesztése és tömege egy honfoglalás-kori jurta sátor-tábor elrendezés- és formavilágát idézi. Az óvoda gazdasági funkcióit földszintes, lapos tetős épületegyüttes foglalja magában, míg a hat foglalkoztató három jurta-épületben kapott helyet. A járdák, az udvari szilárd burkolatok és a füves játszóterületek állapota leromlott, így a pályázat keretében felújításra kerül, valamint az elhasználódott beépített mozgásfejlesztő- és udvari eszközök, telepített játszóeszközök cseréje valamint az ehhez szükséges területrendezés, és udvar felújítás is megvalósul.

A „Petőfi Sándor Központi Óvodának és telephelyeinek fejlesztése” elnevezésű, TOP-6.2.1-15-KA1-2016-00004 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ kérhető:
Mágó Armand kommunikációs tanácsadó
tel: 82/501-539, e-mail: sajto@kaposvar.hu

2017. 02. 14.