MEGÚJULT ÉS ÚJ FUNKCIÓT KAPOTT A SÖRHÁZ UTCAI ÓVODA EGYKORI ÉPÜLETE

Európai uniós forrásból megújult és új funkciót kapott a Kaposvár, Sörház utca 10. szám alatti, egykori óvoda épülete. A sokáig kihasználatlanul álló ingatlant az „Infrastrukturális fejlesztés a kaposvári járás gyermekeiért” elnevezésű projekt keretében, európai uniós forrásból építették át. A megújult létesítmény a jövőben elsősorban közösségi házként funkcionál, de az épületben kapott irodát a Gyerekesély Iroda adminisztratív hátterét biztosító három munkatárs is.

A kivitelezési munkák 2020 nyarának végén kezdődtek, és ez év márciusában fejeződtek be. A Gyerekesély Iroda május 8-án vette birtokba új otthonát, közösségi házként pedig a május 17-i projektértekezletet követően megnyitotta kapuit a nyilvánosság számára az épület, ahol két főállású, valamint több részmunkaidős dolgozó várja azokat, akik igénybe kívánják venni a szolgáltatásokat. Már a nyitás napján 11 fő látogatott el a helyszínre, a gyerekek birtokba is vették a részükre kialakított játszóteret, a felnőttek pedig az ügyintézési szolgáltatásokra tartottak igényt.

A közösségi ház megnyitását hosszas előkészítő munka előzte meg, a felújítási munkálatokkal párhuzamosan, illetve azt követően szórólapokat és plakátokat helyeztek ki, a menedzsment és a szakemberek felkeresték a közelben levő iskolákat és óvodákat is, valamint a környéken élő, hátrányos helyzetű családokat.

Az új közösségi tér családbarát szolgáltatásokkal áll az igénybevevők rendelkezésére: a nyári időszakban elsősorban közösségi és sportprogramok megvalósítását tervezik, iskolai időszakban a szórakozás mellett pedig nagy szerepet kap a tanulás támogatása, a pedagógiai munka is. Gyógypedagógus, gyógytornász, korai képességfejlesztő, pedagógusok, szociális munkások és pszichológus szolgáltatásai ingyenesen állnak rendelkezésre. A gyerekek részére naponta egy alkalommal hideg élelmet is biztosítanak.

Az „Infrastrukturális fejlesztés a kaposvári járás gyermekeiért” (EFOP-2.1.2-16-2019-00135) elnevezésű projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ kérhető:
Mágó Armand kommunikációs tanácsadó
tel: 82/501-539, e-mail: sajto@kaposvar.hu

2021. 05. 25.