KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS
HIVATALOS ÜGYEINEK WEBOLDALA
Akadálymentesítés
 
www.kaposvar.hu
 
Keresés
Keresett kifejezés:


Elnök


Dér Tamás
Dér Tamás
(FIDESZ-KDNP)

1966-ban született Kaposváron. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tett érettségi után a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző szakán földrajz–testnevelés szakos diplomát szerez. Ugyanebben az évben edzői végzettséget szerzett kosárlabda sportágban. 1996-ban barátaival megalapította a Zöldpont Életmódklubot, melynek alapításakor elnöke, majd később tagja lett. Az egyesület ma is szerves része Kaposvár szabadidősportjának. 1998-tól az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola tanáraként dolgozott, majd igazgatóhelyettese lett. 2002. július 1-jétől a Városi Sportcsarnok és Létesítményei igazgatója. Alelnöke a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetségének, valamint elnökségi tagja a Sportiskolák Országos Szövetségének.
2006. októbertől választott képviselője a Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 1998-ban a Területfejlesztési Tanács megbízásából a Regionális Ifjúsági Tanács munkájában vett részt, 1999-től 2002-ig elnöke volt. Fidesz-tag, 2007-től a városi elnök. A Fidesz Országos Választmányának tagja.
Két gyermeke van, Orsolya és Ádám.

Fogad: minden hónap első szerdája, 17:00 órától - 19:00 óráig. Helye: a Munkácsy Mihály Gimnázium (Kaposvár, Kossuth Lajos u. 48.)
Telefon: +36 20/561-31-31
E-mail: der.tamas@kaposvar.hu





Tagok


Bedő Kornél
Bedő Kornél
(FIDESZ-KDNP)

1973-ban született Kaposváron. Okleveles fizika-, informatikatanár, technika-, média- és etikatanár, természetvédelmi mérnök, mezőgazdasági tanácsadó. Tanulmányait Szegeden, Pécsen, Budapesten, Gödöllőn és Kaposváron végezte. 2001 óta tanít Kaposváron, jelenleg a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban. Szenvedélye a természetfotózás, képeivel itthon és külföldön is több rangos díjat nyert. 2004-ben lett a Compur Fotóklub elnöke, amely 2020-ban a város által adható legmagasabb elismerést, a Pro Urbe díjat érdemelte ki. 2007 óta a Somogy Természetvédelmi Szervezet tagja és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) regionális elnöke, majd 2023-tól alelnöke. 2020-ban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) oktatási nagykövetének nevezték ki. A 2014-ben megalakult Nemzeti Pedagógus Kar országos küldöttévé választották, később tagozatvezető lett. 2021 óta az országos elnökség tagja. Fotós szaklapokban és pedagógiai kiadványokban rendszeresen publikál. Feleségével 27 éve Kaposváron élnek.



Battyányi Norbert
Battyányi Norbert
(FIDESZ-KDNP)

1987. augusztus 19-én született Kaposváron. Alapfokú tanulmányait a Honvéd Utcai Általános Iskolában végezte, ezt követően a Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskolában érettségizett informatika szakon. 2009-ben szerzett diplomát a Kaposvári Egyetem andragógia szakán. A hallgatói évek után a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Berzsenyi Dániel Tagiskolájában állt munkába pedagógiai asszisztensként. 2010-től 2024. szeptemberéig dolgozott a Somogy Vármegyei Kormányhivatalban ügyfélszolgálati és foglalkoztatási területen. 2017-től 2023-ig a Magyar Kormánytisztviselői Kar Területi Etikai Bizottságának tagja volt.
2024. szeptembere óta a Kaposvári Szakképzési Centrum pályaorientációs munkatársaként dolgozik.
Hobbija a fotózás, a labdarúgás, a kerékpározás, illetve a túrázás.



Bartalos Diána
Bartalos Diána
(FIDESZ-KDNP)

1992. március 3.-án született Kaposváron. Tanulmányait a Gárdonyi Géza Általános Iskolában kezdte meg, majd 2004- től a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolában folytatta. Itt érettségizett 2012- ben, az öt évfolyamos gimnáziumban. Ezután évekig idősekkel foglalkozott, majd 2018-ban óvodai dajka szakmát szerzett, s azóta a Kaposvári Rét Utcai Központi Óvoda, Madár Utcai Tagóvodájában dajkaként dolgozik. 2024. szeptember óta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campus hallgatója. Két kisgyermek édesanyja. Egy kisiskolás fia, és óvodás lánya van.

Fogadó óra: Minden hónap első szerdája, 17:00-18:00-ig, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskolában
Telefon: 06306231710
Email: bartalosdia@gmail.com



Kukuly Sándor Mihály
Kukuly Sándor Mihály
(Demokratikus Koalíció-Jobbik Konzervatívok-Magyar Szocialista Párt-Momentum Mozgalom)

1965. február 23-án született Kaposváron. Nős, 4 gyermek (Viktória, László, Sándor Mihály, Zsuzsanna Diána) édesapja, valamint (Kíra Viktória) nagypapája. Általános iskolai tanulmányait a Pécsi utcai általános iskolában végezte, majd a Gépészeti Szakközépiskolában érettségizett 1983-ban, valamint könnyűszerkezet lakatos és ív-lánghegesztő szakmát szerzett. 1983. augusztus 01-től, a Kaposvári Cukorgyárban kezdett dolgozni, majd 1985 februárjában vonult be katonának, és tovább szolgálatosként dolgozott, 1989. április 30-ig a magyar honvédségnél. A leszerelést követően, 1989. decemberétől egyéni vállalkozóként dolgozik. 2010-2014 között a Kaposszentjakabi Településrészi Önkormányzat tagja volt. 2017-től 2019-ig a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság külső szakértő tagja volt. 2013-ban lett tagja az MSZP Kaposvári Szervezetének, amelynek 2014-től az alelnöke, majd 2022-től elnöke.

Elérhetőség: kukulysm267@gmail.com Tel: 20/9130070




Külső szakértő tagok


Mrávné Pintér Anikó
Mrávné Pintér Anikó



Siposné Magyar Ida
Siposné Magyar Ida



Gáspár András
Gáspár András

1973- ban született Kaposváron értelmiségi családban. Édesapja Dr. Gáspár Ferenc Kaposvár város díszpolgára. Nős, 1 lány, és 2 fiú gyermeke van. Általános iskoláját a Berzsenyi Dániel Általános Iskola sporttagozatán végezte. 1991- ben érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tanítói diplomáját Kaposváron, testnevelő tanári diplomáját Pécsen szerezte meg. 1994- től dolgozik a közoktatásban, első munkahelye a Rippl- Rónai József Közlekedési Szakközép- és Szakmunkásképző Intézmény volt. 1999- ben a Bartók Béla úti Általános tanára. 2000- ben a Nagyboldogasszony Iskolaközpont testnevelő tanáraként kezdte a tanévet, ahol azóta is testnevelést oktat, munkaközösség vezető, osztályfőnök. Középfokú edzői-, és UEFA 'B' nemzetközi labdarúgó edzői diplomát szerzett, valamint közoktatási szakirányú végzettséggel is rendelkezik. 1993-től 2012-ig a Kaposvári Rákóczi Fc- jelenleg Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia- utánpótlás edzője, valamint megyei felnőtt csapatok szakmai munkájának felelőse. A Kaposvölgye LUE alapító elnökségi tagja, jelenlegi utánpótlás edzője. A Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik programjában alközpont-, és körzetvezető. A Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóságának igazolási- és átigazolási bizottságának elnöke.



Makrayné Nadrai Mária Katalin
Makrayné Nadrai Mária Katalin



Bizottsági ülések jegyzőkönyvei