KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS
HIVATALOS ÜGYEINEK WEBOLDALA
Akadálymentesítés
 
www.kaposvar.hu
 
Keresés
Keresett kifejezés:


Elnök


dr. Szép Tamás
dr. Szép Tamás
(FIDESZ-KDNP)

1954. december 7-én született Kaposváron. Édesapja Szép Elemér nyugdíjas tánctanár, édesanyja Szép Elemérné Lukács Aranka nyugdíjas tanítónő. Felesége dr. Szépné Varga Andrea logopédus-gyógypedagógus. Két felnőtt gyermeke és egy unokája van. A Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1973-ban, majd felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. 1979-ben jogi diplomát kapott, a jogtanácsosi-ügyvédi szakvizsgát 1982-ben tette le, európai jogi szakjogászi másoddiplomáját 2000-ben szerezte meg. A kaposvári Téglaipari Vállalatnál jogi előadóként, majd a Volán Vállalatnál jogtanácsosként dolgozott. 1986 óta ügyvédként tevékenykedik, 1992 óta tagja a Fóris, Schneider, Szép, Zaccomer Ügyvédi Irodának. 1989 elejétől vesz részt a helyi közéletben, 1996-ig az MDF, 1996 és 2000 között az MDNP tagjaként. 1990 és 1994 között a Kaposvár város képviselő-testületének listán megválasztott tagja az MDF színeiben. 1998-ban a Fidesz–MDNP–FKgP, majd 2002-ben Fidesz–MDF–MKDSZ–Fidelitas–KPE, 2006-ban és 2010-ben a Fidesz–KDNP közös jelöltjeként a kaposvári 1. sz., illetve 2010-től az 5. sz. donneri választókerületben egyénileg megválasztott önkormányzati képviselő, a Fidesznek és frakciójának a tagja. A Kaposvári Polgári Casino közhasznú egyesület elnöke 1998-tól. Hobbija: úszás, kerékpározás, olvasás, történelem, klasszikus zene és a művészetek.

Fogad: előzetes telefonos egyeztetés után a megbeszélt időben és helyen, vagy az Ezredév u. 1. sz. alatti, I. emeleti ügyvédi irodában
Telefon: +36 (30) 216 8595





Tagok


Dér Tamás
Dér Tamás
(FIDESZ-KDNP)

1966-ban született Kaposváron. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tett érettségi után a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző szakán földrajz–testnevelés szakos diplomát szerez. Ugyanebben az évben edzői végzettséget szerzett kosárlabda sportágban. 1996-ban barátaival megalapította a Zöldpont Életmódklubot, melynek alapításakor elnöke, majd később tagja lett. Az egyesület ma is szerves része Kaposvár szabadidősportjának. 1998-tól az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola tanáraként dolgozott, majd igazgatóhelyettese lett. 2002. július 1-jétől a Városi Sportcsarnok és Létesítményei igazgatója. Alelnöke a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetségének, valamint elnökségi tagja a Sportiskolák Országos Szövetségének.
2006. októbertől választott képviselője a Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 1998-ban a Területfejlesztési Tanács megbízásából a Regionális Ifjúsági Tanács munkájában vett részt, 1999-től 2002-ig elnöke volt. Fidesz-tag, 2007-től a városi elnök. A Fidesz Országos Választmányának tagja.
Két gyermeke van, Orsolya és Ádám.

Fogad: minden hónap első szerdája, 17:00 órától - 19:00 óráig. Helye: a Munkácsy Mihály Gimnázium (Kaposvár, Kossuth Lajos u. 48.)
Telefon: +36 20/561-31-31
E-mail: der.tamas@kaposvar.hu



Bartalos Diána
Bartalos Diána
(FIDESZ-KDNP)

1992. március 3.-án született Kaposváron. Tanulmányait a Gárdonyi Géza Általános Iskolában kezdte meg, majd 2004- től a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolában folytatta. Itt érettségizett 2012- ben, az öt évfolyamos gimnáziumban. Ezután évekig idősekkel foglalkozott, majd 2018-ban óvodai dajka szakmát szerzett, s azóta a Kaposvári Rét Utcai Központi Óvoda, Madár Utcai Tagóvodájában dajkaként dolgozik. 2024. szeptember óta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campus hallgatója. Két kisgyermek édesanyja. Egy kisiskolás fia, és óvodás lánya van.

Fogadó óra: Minden hónap első szerdája, 17:00-18:00-ig, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskolában
Telefon: 06306231710
Email: bartalosdia@gmail.com



dr. Nadrai Norbert József
Dr. Nadrai Norbert József
(Kaposváriak Köre Egyesület)

Kaposvári családja negyedik generációját képviseli a Városházán. A Pécsi Tudományegyetemen doktorált. Jogi szakvizsgát, majd tudományos fokozatot szerzett.
1988-tól a Városházán, majd a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott. 1999 - 2015 között a Városháza igazgatója. Az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezetője, majd Jogi és Adatvédelmi Tárcaközi Bizottság elnöke. Képviselővé választásáig a Fővárosi Törvényszék bírája. 2016-tól a Kúria tudásmegosztási programjában választási, népszavazási ügyekben végzett kutatást. Több mint huszonöt éve vállal oktatói feladatokat, szakvizsgabizottsági elnök.
A Deseda környezetéért dolgozó füredi Szőlősgazdák és a toponári Deseda Egyesület munkáját támogatja. Hegedűversenytől a Kossuth tér dísztérré építéséig számos közérdekű célt támogatott. Pártok felett álló képviselő, a népjóléti, a turisztikai és a jogi bizottság tagja 2019-2024 között. Ebben a ciklusban több mint ezer indítványt, 260 interpellációt terjesztett be és közel ezerszer szólt hozzá. Ezen tényszámok alapján a legeredményesebb képviselő. Kodifikátori tudásával a magasabb szintű jogalkotást szolgálja. A Kaposvár Szolgálatáért kitüntetés és a Köz Szolgálatáért érdemjel birtokosa. Öt kontinens számos országában járt megismerni eltérő kultúrákat, felhasználva a tapasztalatait képviseleti munkája során.




Külső szakértő tagok:


Pap Attila
Pap Attila

1967-ben született Budapesten. A székesfehérvári Ybl Miklós Közlekedésgépészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd ugyanitt szerzett technikusi oklevelet. 1992-ben a Balatonboglári Városgazdálkodási Szervezet műszaki középvezetője, majd nem sokkal később a Balatonlellei Városüzemeltetési szervezet középvezetője lett. 1993 márciusa óta Fidesz tag. 2004-től él Kaposváron, a Marcali-Kaposvár- Siófok Opel Kereskedés alkatrészkereskedelmi vezetője illetve az új és használt alkatrészek területi képviselője volt. Később a sokrétű tevékenységet folytató Kezdet 2006 Kft ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 2009-től a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola munkatársa, 2010-től az Ezüsthárs Lakópark Egyesület elnöke. Nős, két kiskorú gyermekével és feleségével él Kaposváron.



Petes Tamás
Petes Tamás

1971-ben született Kaposváron. Az általános és a középiskoláit is itt végezte. Az első diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki karán, a másodikat a Kaposvári Egyetem Agrár és Környezettudományi Karán szerezte. Közel húsz évig dolgozik a Kaposvári Önkormányzat többségi tulajdonú gazdasági társaságánál középvezető, felsővezető, majd igazgató beosztásban, e közben a Kaposvári Egyetemen marketing menedzser végzettséget szerez.
Több mint tíz éve vesz részt a Kaposvári Önkormányzat munkájában, 2014-től 2019-ig a Városfejlesztési Környezetvédelmi és Műszaki bizottság, 2019-től 2024-ig pedig a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási bizottság külső szakértő tagja.
Jelenleg az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola tanára, e mellett a Somogyi Kereskedelmi és Ipar Kamara által delegált szakmai vizsgafelügyelő.



dr. Máté Erzsébet
dr. Máté Erzsébet

1956 Január 20-án született Nagybajomban, középiskolai tanulmányait 1970-től 1974-ig a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolában pénzügyi szakon végezte. Jogi diplomát szerzett a Janus Pannonius Tudományegyetemen, Pécsen 1981-ben. A tanácsrendszerben jogi előadóként dolgozott a kaposvári Városi Tanácson, majd a kaposvári Járási Hivatalban.1987-ben jogtanácsosi szakvizsgát tett Budapesten. Dolgozott a kaposvári Városi Bíróságon titkárként, majd 1990 év augusztusában állami közjegyzőnek nevezte ki az igazságügyi miniszter. Ezt követően 2016 őszéig közjegyzőként tevékenykedett, jelenleg nyugdíjas. Két nagykorú gyermeke van. A Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság külső tagja.



Bizottsági ülések jegyzőkönyvei